Barbara és Barnabás
A fotós stábod

Hello!

Mi vagyunk az Artbalance stúdió vezetői és fotósai.
Munkánk egyben hobbink és szenvedélyünk is.

Csapatunk kivételesen rutinos, munka stílusunk pedig tökéletesre hangolt. Tudjuk mire van szükség a kiváló önéletrajz, üzleti vagy bármely vállalati fotó anyaghoz, miként érezheti mindenki legjobban magát a velünk töltött idő alatt és miként születhetnek meg a legtökéletesebb fényképek. Maximalisták vagyunk, így minden fotózás során a legjobbra törekszünk.

Továbbra is vállalunk fotózásokat figyelembe véve a korona vírus miatti biztonsági előírásokat!

Szeretettel várunk minden ügyfelünket bármely jellegű fotózásra.
Stúdiónkban eddig is nagy hangsúlyt fektettünk a tisztaságra és a jelen vírus helyzetben ez még fontosabbá vált, így igyekszünk minimálisra csökkenteni a személyes kontaktálást is.

A fotózások során eleve a 2-3 méteres távolság a jellemző. Anita sminkesünk pedig frizura készítésben is rendelkezésünkre áll, így nincs is szükségünk nagyobb létszámú stábra sem, de természetesen maszkkal is védekezünk és mindig biztosítunk fertőtlenítési lehetőséget.

Sajnos vannak akiknek megszűnt az állása vagy váltaniuk kell és Mi szeretnénk segíteni az újrakezdésben, illetve sikeres folytatásban.

Most önéletrajz fotózást kedvezményes áron vállalunk 25,000 Ft helyett 19,000 Ft-ért!



Artbalance stúdió csapata

Miért válassz minket?

Több mint 10 éve készítünk önéletrajz fotókat, üzleti portré fotókat, imázs és reklám fotókat, mind stúdiónkban, mind külső helyszínen. Az évek során dolgoztunk kis- és a legnagyobb vállalkozások számára egyaránt, így kimagasló szakmai tapasztalattal rendelkezünk.
Professzionális stúdió

Budapest XI. kerületének legcsendesebb részén, otthonos, kényelmes stúdiónkban minden adott a tökéletes üzleti fotók megalkotásához.

Azonnal látható képek

Akár stúdióban, akár más helyszínen alkotunk azonnal visszanézhetőek a képek nagy kijelzőkön, így tökéletesre hangolhatjuk a beállításokat és biztosan megszületnek a tökéletes képanyagok.

Profi stáb, smink, frizura készítés

Stábunkat kedves és nagyon profi sminkes, fodrász is erősíti, akik stúdióban és más helyszínen is örömmel állnak rendelkezésre.

Prémium minőség

Szakmánk részét képezi a technikai felszerelés is, melyben nem szeretjük a kompromisszumokat, így csakis prémium minőséggel dolgozunk.

Gyors átadási idő

Nálunk nem kell sokat várni a képekre, mindig arra törekszünk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt át tudjuk adni a kidolgozott fotókat.

Megelégedettségi garancia

Velünk biztosra mehetsz, nem kérünk előleget, sőt csak akkor kell fizetni, ha tetszenek a készült képek, ez a Mi megelégedettségi garanciánk.

Fényképeket készítünk
kreativitással és szenvedéllyel

Üzleti fotózás

Milyen képanyagokat készítünk?

Önéletrajz képek

Egy tökéletes önéletrajz fotóval biztosíthatod szakmai önéletrajzodban az igényes, minőségi megjelenést és a tökéletes első benyomás erejét is.
Ezek a fotók Linkedin és egyéb szakmai oldalak profilképéhez is ideálisak.

Üzleti portré

Ha vállalkozásod weboldalán, közösségi oldalán, vagy kommunikációjában minőségi bemutatkozó fotóra van szükséged. Egy őszinte, a személyiségednek és céljaidnak egyaránt megfelelő összhatású portréfotó erejével a tökéletes első benyomás és hitelesség nem jelenthet problémát.

Business portfólió fotók

A letisztult, egyszínű üzleti porté fotókon kívül életképekkel, enteriőrben készült felvételekkel tehetőekk még személyesebbé a legváltozatosabb üzleti célra használt képanyagok.

Vállalati portré képek

A vállalkozás vezetőiről, alkalmazottairól, munkatársairól készült egységes összhatású és minőségű fénykpek igényességet és bizalmat keltenek a vállalkozással szemben és közelebb hozzák ügyfeleikhez.

Enteriőr képek, Vállalkozást bemutató fotók

Az irodát, telephelyet, üzlethelyiséget bemutató minőségi fényképek legalább olyan bizalmat ébresztenek a vállalkozásokkal szemben, mint a munkatársakról látahtó fotók.

Imázs fotók, szituációs fényképek

A csoport képek, munkavégzés közbeni pillanatképek, egyéb hagnulat fotók nagyszerűen bemutatják a vállalkozás működését és tevékenységét. Ezek a képanyagok a legváltozatosabb online és offline megjelenésre használhatóak fel.

Számos üzleti és vállalati fotózás csomagunk közül választhatsz és egyedi igényeiddel is nyugodtan kereshetsz Minket!

Csomagok
Kapcsolat


Mindenkinek fogom ajánlani a stúdiótokat. Az oka pedig hogy rendkívül szimpatikusak vagytok, és nagyon nagy türelemmel rendelkeztek. Teljesen fel tudtam oldódni ami a kettőtök érdeme. Ez azért fontos, mert ha ez nem sikerül akkor nem lehet jó képeket csinálni. Sokat segítettetek az instrukcióitokkal, a beállításokkal.

István

Profik vagytok! Minden túlzás nélkül! Manapság nehéz olyan fotós stábot találni, akik valóban csupa szívből dolgoznak minőségi munka mellett és látszik rajtuk, hogy ez az életük. Véleményem szerint, a Ti titkotok ebben rejlik. Az önéletrajzomhoz szerettem volna egy megnyerő és természetes sorozatot. Mégis úgy érzem, én ennél sokkal többet kaptam Tőletek: önbizalmat a jövőbeli megmérettetésekhez a karrier világában, amit ezúton is szeretnék megköszönni! Ismeretlenül toppantam a stúdióba, mégis néhány perc elteltével jókedvetekkel és humorotokkal egy másik dimenzióba repítettetek. Megszűnt minden gátlás, feszültség, korlát és önmagam lehettem.

Éva
>

Határozott elképzelés nélkül érkeztem Barbihoz és Barnabáshoz az Artbalance Stúdióba. Egyszerűen csak jó minőségű portré fotóra volt szükségem. Hamar kiderült, hogy a csapat könnyedén kitalálja helyettem mi az amit szeretnék, és mi az ami hozzám való. Profi fotós tudásuk mellett lenyűgöző volt látni, hogy a vendég kezelésében is rendkívül otthonosan mozognak. Az Artbalance-nál a szaktudás, az emberismeret, és a figyelmesség együtt jár, ezért kiváló képek születnek. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Gergő

Nagyon köszönöm a képeket!!! Nagyon jól éreztem magam a fotózás előtt, alatt és még utána is pár napig teljesen fel voltam dobva :) Nagyon jó élmény volt, nem csak mert nagyon profik vagytok, hanem az a kedvesség, figyelmesség és természetesség, ahogy viszonyultok a "megrendelőhöz", szerintem példátlan.

Timi

Nagyon köszönöm Nektek ezeket a csodás képeket! Olyan ember vagyok, aki soha nem elégedett önmagával. Tükörbe nézek és hirtelen rengeteg hibát találok. Erről elfeledkeztem Nektek köszönhetően! Mintha körülöttem forgott volna a világ, és én lennék a legcsodálatosabb teremtmény a földön. Köszönöm a kedvességeteket, a figyelmeteket,és a türelmeteket.

Ági

Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy egy ilyen nagyszerű csapattal dolgozhattam, mint amilyenek Ti vagytok! Bár néha kicsit feszült vagyok, nálatok sikerült könnyen elengednem magam és őszintén élveztem a fotózást! Úgy gondolom, a kész képekkel elértem a célom, és tudom, amikor eldöntöttem, hogy hozzátok megyek fotózásra, a lehető legjobb döntést hoztam :)

Csilla

Mi mindenre használhatod a üzleti fotózás szolgáltatásunkat?

Minden vállalkozás kommunikációjában, marketingjében manapság elengedhetetlenek a minőségi fényképek. Az üzleti fotózás anyagai számos dologra használhatóak fel.
Íme néhány példa:

Profi üzleti portré

Egy nagyszerű portré fotóval könnyedén lehet élni a tökéletes első benyomás erejével, azonnali bizalmat kelt és megalapozza a személyes kapcsolatokat.

Munkatársak bemutatása

A modern üzleti életben a személyesség egyre nagyobb szerepet kap, az ügyfelek örülnek, ha láthatják kikkel állnak kapcsolatban, így a munkatársakat bemutató fotók fotnos szerepet tölthetnek be.

Iroda, üzlethelyiség, telephely megjelenítése

Mindenki sokkal szívesebben indul el, ha tudja hova is fog érkezni, mire számíthat és ebben pár minőségi enteriőr vagy üzlethelyiség, telephely fénykép sokat segít és minőségi érzetet kelt.

Imázs, reklám fotók

Minden vállalkozás számára elengedhetetlen a jó reklám, melyhez magával ragadó, hiteles és egyedi képanyagokra is szükség van, melyek széleskörben felhasználhatóak.

Néhány kedvenc képünk fotózásainkból


Akik már Minket választottak

És még sokan mások...