Üdvözlünk oldalunkon!


Az esküvő fotózás az egyik legnehezebb, legösszetettebb fotós feladat, nagy rutint, állóképességet és átélléssel teli munkát igényel.
Bízzátok olyanra nagy napotok fotózását, aki mindezzel rendelkezik.






Artbalance stúdió - az esküvői fotós stábod

Esküvő fotózás, ahogy csak nálunk láthatod...

Kik vagyunk?

Fotósok vagyunk!
A válasz akár ennyi is lehetne, de azon túl, hogy a fotózás mindennapi hivatásunk, életünk mozgatórugója, emellett mindannyian emberek és külön személyiségek is vagyunk, így garantáltan egyedülálló és különleges csapatot alkotunk.







Részletesen stábunkról

Esküvő fotózás úgy, ahogy máshol nem láthatod!


Már sok-sok évvel ezelőtt amikor elkezdtünk megörökíteni esküvőket rájöttünk, hogy egyetlen fotós sok esetben nehéz helyzetbe kerül, nem tud mindenhol ott lenni és sokszor kompromisszumokat kell hoznia, döntéseket melyek vagy jól sülnek el vagy sem. Mi nem tudtuk elfogadni, hogy kimaradhatnak értékes pillanatok és nem tudjuk olyan teljességében képekbe foglalni az esküvő egészét, ahogy vágytunk rá, és ahogy azt jegyes párjaink megérdemlik.

Így született meg az esküvői fotós stáb.






HÁROM az egyben!


Felvérteztük magunkat és nem egy, nem két, hanem három képzett fotós alkotta csapatot formáltunk és hoztunk létre olyan esküvői fotózás megoldást, melyre máshol még nem láttunk példát. Alapvető kitűzésünk minden esküvő alkalmával, hogy utánozhatatlanul sokoldalú fénykép anyagot készítsünk, miközben a lehető legláthatatlanabbak vagyunk, amit bár lehet nem is gondolnátok három fotóssal jóval könnyebb megoldani, mint egyedül, hiszen nem kell rohangálnunk egyik helyről a másik helyre az események alatt, mindenkinek megvan a maga feladata amit kis mozgásokkal is maximálisan meg tud valósítani.

Ezzel elértük a célt: Kompromisszum mentes, minden részletre kiterjedő esküvő fotózás!



Bővebben munkastílusunkról

Mi az amire nálunk biztosan számíthatsz?

Egyedülálló munkastílusunkkal olyan komplex esküvői fotós szolgáltatást alakítottunk ki, mely minden részletében a maximumot nyújtja kedves párjainknak.





3 Fotós folyamatos csapatmunkája

Legyen szó egyszerre több helyszínről, a legkülönlegesebb perspektívákról és a legátfogóbb fényképanyagról, 3 fős csapatunkkal mindez elérhető. Bővebben...



Közös ötletelés és tökéletes felkészültség

Minden esküvőt részletekbe menő tervezés előz meg, közös terepbejárás, ötletelést követő rákészülés a nagy napra, hogy semmilyen meglepetés ne érjen. Bővebben...



Maximális technikai biztonság

Háromszoros mennyiségű professzionális felszerelés, többszörös túlbiztosítással a technikai hibák lehetőségének minimalizálásáért.Bővebben...






Egyedülállóan gyors átadási határidők

Az esküvő után a maximális munkaóra számot fektetjük a képek kidolgozására, így akár már 10 nap múlva megynitjuk a galériát, nem váratunk hónapokig. Bővebben...



Retusálás minden fotón

Csak tökéletes képeket adunk át, precíz utómunkát, retusálást követően. Minden fényképpel egyedileg foglalkozunk, hogy fotóitok gyönyörűek legyenek. Bővebben...



Egyedi tervezésű fotókönyv alapáron

Minden esküvőhöz jár alapáron a minőségi fotókönyv, melyet egyedileg szerkesztünk és formálunk, hogy álmaitok könyvét alkossuk meg. Bővebben...




Ahogy esküvős párjaink láttak

Interjú

Megkérdeztünk néhány párt akik esküvőjük fotózására Minket kértek fel, hogy miként látták munkánkat, hiszen bármennyit is foglalkozunk azzal, hogy tökéletes megoldást nyújtsunk csakis az számít, hogy ezt valójában elértük-e és ezt minden kedves párosunk így érezze.





Stúdiónk

A Te kényelmedre és a Rólad készült tökéletes képekre hangolva.

Az esküvő fotózás jellemzően kültéren vagy egyéb helyszínen történik, de az is előfodrul, hogy műteremben készülnek el a képek. Mivel saját stúdiónk van, ahol igen sokat alkotunk, így minőségi megoldást nyújtunk akár ilyen jellegű esküvői fotók megalkotásához. Több különböző enterior lehetőséggel, számos kiegészítővel és technikai trükkel tehetjük igazán egyedivé a fényképeket.





Rólunk mondták

Részlet vendégkönyvünkből

Köszönjük a gyönyörű képeket! A stilus, a színek, a beállítások, minden ahogy azt megálmodtuk. Nem is találhattunk volna Nálatok jobb csapatot életünk nagy napjának a megörökítésére. Még az év legmelegebb, leghosszabb napja sem fogott ki rajtatok. Lestétek minden kívánságunk, fotóztatok az autóból menet kozben kilógva , mászókára mászva.... Felejthetetlen ,vidám nap volt. Köszönjük!



Életünk egyik legfontosabb napját, annak minden jelentős pillanatát fényképeken őrizzük, melyeket nektek köszönhetünk. „Ti láttátok a láthatatlant is”. Nektek köszönhető hogy a menyasszony láthatta a meglepetését. A képek minősége tökéletes, és minden fontos pillanatot megörökítenek. A kreatív fotózás helyszíneit, beállításait is tökéletesen, előre megtervezve, de ha kell profin rögtönözve oldottátok meg, ezáltal kihoztátok belőlünk is a maximumot. Meg voltunk illetődve mikor kézhez kaptuk munkátok eredményét. És egy mondatot a jókedvről, ami mellett nem mehetünk el. Mind az előkészületek, mind a fotózás alatt nagyon jól érzetük magunkat. Ritkán fotóznak minket, de a közvetlen kapcsolat kialakultával az ilyen jellegű gátlások eltűntek, és a fotókon tudtuk magunkat adni, vagy talán nektek köszönhetően néha kicsit többet is.




Hamar kiismertetek minket és figyeltetek arra, amit kértünk. Mindig elérhetőek voltatok és gyors válaszokat kaptunk a kérdéseinkre, sőt nagyon proaktívak voltatok. Ajánljuk az jegyes fotózást, mert így az esküvőn már mindenki gyakorlottabb, mi se éreztük magunkat feszélyezve. A reggeli készülődéstől hajnalig nagyon profin olvadtatok bele a környezetbe: úgy terelgettetek minket és a vendégeket, hogy közben teljesen természetesek maradhattunk. Az összes fontos pillanat meg lett örökítve, nincs olyan emlékünk az estéről, amit ne láttunk volna viszont a fotókon.



Már az első benyomás is nagyon pozitív volt. Három, végtelenül kedves, és segítőkész ember fogadott bennünket, akikről már az első pillanatban kiderült, hogy nagyon értenek a dolgukhoz. Minden alkalommal maradandót és minőségit alkottak. Sosem siettek, mindig volt ránk idejük, minden alkalommal a lehető legjobbat akarták kihozni belőlünk és a technikából. Ami azt kell mondjam, elsőosztályú: profi felszereléssel dolgoznak, nem volt olyan beállítás, vagy elképzelés, amit ne tudtak volna megvalósítani, ennek eredményeképpen minden alkalommal tökéletes és művészi igényességű képek születtek. Mindhármuk természetes közvetlenségével, humorával minden alkalmat élménnyé változtatott, és ami nagyon fontos: úgy tudta feloldani a bennünk levő kezdeti gátlást, és elkapni a legjobb pillanatokat, hogy egyáltalán nem volt tolakodó, vagy erőltetett, így annak is csak ajánlani tudjuk, aki eddig emiatt nem mert fotósokhoz fordulni.



MÉG TÖBB BEJEGYZÉS...




Esküvő fotózás árak és egyedi ajánlatkérés



Mivel tudjuk, hogy nincs két egyforma esküvő, ezért fix csomagárak helyett minden esetben egyedi árajánlatot állítunk össze elvárásaid mentén.

Az esküvő fotózás díjazását a pontos információk fényében tudjuk kidolgozni, de teljes napos esküvő fotózást komplex stábmunkánkkal, reggeltől egészen hajnali egy óráig történő megörökítéssel már 320,000 Ft-tól vállalunk.



Esküvő fotózás ajánlatkérés

Kérjetek ajánlatot az alábbi űrlap kitöltésével, ahol leírhatjátok igényeiteket, mi pedig hamarosan jelentkezünk testreszabott ajánlatunkkal. Köszönjük!

Készülődés
Kikérés
Kreatív fotózás
Templomi szertartás
Polgári szertartás
Vacsora
Lakodalom (éjjel 1-ig)
Jegyesfotózás
Kreatív fotózás külön napon
Eskövői smink
Esküvői frizura
Vacsora és "buli" (este 10-ig)




A rendszer az ajánlatkérést rögzíti és egy e-mailt küld a cím helyességének ellenőrzése végett.
Amennyiben nem érkezik meg a válasz, kérjük próbáljon meg telefonon elérni bennünket.
A csillaggal jelölt adatokat feltétlenül add meg, mert ezek nélkül nem tudunk ajánlatot készíteni.
 
 
 
 
 

Három fotós, három beállítás, egy tökéletes pillanat

Ahogy máshol nem láthatod

Fotós stábunk három profi fotós összehangolt munkája révén képes a maga teljességében megragadni minden részletet, a három beállításnak hála, pedig biztosan egyedi, igényeidre hangolt képekkel lepünk majd meg a Nagy Nap után. Egyedi összeállítással, ami a Ti képbezárt történteteket rajzolja ki. Ahol mindketten láthatjátok a saját szüleitek arcát, ugyanabban a pillanatban, amikor a párod kezedre húzza a gyűrűt. Fotókkal, amelyeken egyikőtök készülődésének egyetlen részlete se marad ki, mégis hiánytalanul viszontláthatjátok a részleteket is, amelyek stílusotokról mesélnek (legyen szó székszoknyákról, asztali futókról, mennyasszonyi csokorról, ültető kártyákról, vagy épp a gyűrűkről). Ezt a részlet gazdag munkát teszi lehetővé, hogy hárman dolgozunk veletek minden helyszínen, hiszen három különböző szakmai látásmód erősíti fel egymás erősségeit. Vagy épp siet a másik segítségére, ha valamelyikünket egy életvidám vendégetek kitakarná például egy kritikus pillanatban. Történjen bármi, mindig lesz jó fotónk a pillanatról.

Maximális technikai biztonság

Hogy soha ne kelljen aggódnotok

A csapatmunkán és a jó fotóslátáson túl, a tökéletes munkához megbízható technikára is szükség van. A nap folyamán három szettnyi eszközzel, 5-7 tükörreflexes géppel dolgozunk, így nincs technikai kockázata még egy gép meghibásodásának se. Minden géphez három plusz garnitúra elemet, akkumulátort is viszünk a helyszínekre, így ha úgy döntenétek, hogy végül két nappal meghosszabbítjátok az esküvőt, az se volna számunkra akadály. Stábunkkal tényleg komolyan gondoljuk, hogy a bizalmatokért cserébe a maximumot nyújtjuk, így nálunk sosem fordulhat elő, hogy betelnek a memóriakártyák, vagy éles helyzetben lemerüljenek az akkuk. A képeket folyamatosan három példányban sokszorosítjuk és mentjük a nap folyamán, a munka pedig nem ér véget, amíg minden egyes felvételt nem archiváltunk az este zárásakor. Ezért érdemes minket választanod, hiszen Ti megálmodjátok, Mi megvalósítjuk.




Esküvői kreatív fotózás

Az érzelmek és boldogság örök emlékei

A kreatív képek mindig az esküvői fotózás csúcsát jelentik, hiszen ezek azok a felvételek, amelyek a köztetek lévő különleges kötelék tanúi lesznek az évek során, amelyek segítségével történeteteket családotok, barátaitok felé is elmesélitek. Épp ezért szeretünk külön figyelmet fordítani az elvárásaitok, valamint a lehetőségek átbeszélésére, a helyszínek és az esküvő állomásainak közös bejárására, hiszen őszinte és felszabadult fotókat csak olyan helyszíneken tudunk készíteni Rólatok, amelyeket Ti is magatokénak éreztek. Ha van rá lehetőség, úgy tervezzük be a fotózás teljes időtartamát, hogy akár több egymáshoz közeli helyszínen is készülhessenek felvételek, így garantálva a maximális változatosságot. Gyakran előfordul, hogy a kreatív fotózást fényképész szemmel nem a legelőnyösebb időpontban tudjuk megtartani (pl. délben, az alkonyi, hajnali fény, vagy a délutáni órák helyett), ilyenkor stábként összedolgozva teremtjük meg a megfelelő körülményeket (akár stúdiótechnikai eszközök bevetésével is). Amennyiben lehetőségetek, igényetek volna rá, a fotózást akár egy külön napra is tervezhetjük, ahol jóval ideálisabb körülmények között készülhetnek el a tökéletes fotók. Amennyiben nem szabadtéri helyszínben gondolkoztok, sem jelent problémát. Teljesen felszerelt stúdiónk ideális választás lehet komplett kreatív, esküvői fotózások lebonyolítására is, ahol rengeteg kellékkel és kifogyhatatlan ötletekkel várunk, hogy az eredmény biztosan különleges és hatásos legyen.



Az őszinte képek kulcsa a teljes zavartalanság

A láthatatlan fotósok, akik nem maradnak le semmiről

Egy jól szervezett fotózás kicsit úgy működik, mint egy jó vezető élete: ha véget ért mindenki úgy érzi, hogy egyedül vitte véghez azt a bizonyos dolgot. Ami így is van jól, hiszen a tökéletes képeken felül az is fontos, hogy fotósként ne zavarjuk meg a pillanat intimitását, hiszen csak így kaphatjuk el önfeledt, őszinte arcotokat. Nem tartjuk jónak, ha a ceremónia meghitt pillanatait mászkálások zavarják meg, ezért Mi a legkisebb mozgásokkal is teljesen átfogó látásmódot hoztunk létre. Stábként ezért koordináljuk headsettekkel élőben minden mozdulatunkat, hiszen így minden kép a tökéletes szögből, helyről készül, Ti mégsem fogtok észrevenni minket.



Részletek képekbe zárva

Mert a legapróbb dolgok is fontosak

Valójában sohasem azt a képet látjuk, ami a szemünk előtt van. Az apró részletek teszik meghatározóvá a benyomást, amire mindig emlékezni fogunk. Különösen igaz ez az esküvőtökre, ahol megannyi apró mozzanat, dekoráció, kiegészítő mesél saját stílusotokról, közös világotokról. A Ti feladatotok mindezt összeállítani, fotósként pedig a miénk, hogy ennek a lényegét közvetíteni tudjuk. A gyűrűk fotózása például egészen egyedi fotós látást és felszerelést igényel, cserében komplett történetet mesél el, ha ezekről a kicsinyke, mégis oly sokat jelentő ékszerekről készített képekre pillantunk. Az Artbalance csapatával imádjuk megragadni ezeket a beszédes részleteket. Reméljük, minél többeteknek tudjuk megmutatni képeinkkel ezt az apró csodavilágot.




Jegyes fotózás

Életre szóló felvételek

A jegyes fotózás az életre szóló képbe zárt emlékek elkészítésén felül tökéletes alkalmat biztosít arra is, hogy a fotós stáb és a pár jobban megismerje egymás rezdüléseit. Az így kialakuló kommunikáció alapozza meg a tökéletes felvételeket életetek Különleges napján, garantálja, hogy minden az elvárásaitok mentén, gördülékenyen menjen. Az ekkor készült, érzelmekkel teli képeket később az esküvői vetítésekhez, meghívókhoz, vagy dekorációhoz is használhatjátok. Próbálunk minden helyzetben a lehető legrugalmasabban alkalmazkodni az igényeitekhez, hiszen a legfontosabb, hogy jól érezzétek magatok a felvételek készítésekor, azok maximálisan tükrözzék elképzeléseiteket. Persze akkor sincs semmi baj, ha még nem tudjátok, milyen koncepciót szeretnétek a fotókon viszontlátni. Bármikor szívesen beszélgetünk veletek a lehetőségekről, adunk profi ötleteket, hiszen egy fényképész úgy látja a párt, ahogy ők sose látják önmagukat. Ráadásul mindezt képes közvetíteni is.



Beszéljünk az esküvőtökről

Tervezni mindig érdemes

Ahogy talán már többször is tapasztaltátok esküvőtök szervezése során, sokszor olyan dolgokra is érdemes figyelni és átgondolni, amit elsőre talán nem is sejtettetek. Igaz ez az esküvő fotózás területére is, mely egy igazán összetett feladat, ezért Mii mindig komoly tervezést megelőzően szeretünk csak elindulni ezekre a különleges napokra.

Mi fotósok vagyunk azok, akik akár már reggel a készülődés kezdetétől egészen késő éjszakáig végigkísérik a párokat. Mi látunk a legtöbbet és így pontosan tudjuk, mikor mire érdemes figyelni, miként érdemes megtervezni a napot, mire mennyi időt érdemes szánni, hiszen nincs fontosabb annál, hogy az alapvető izguláson túlmenő ne kerüljetek felesleges stresszhelyzetekbek, ne legyen csúszás a programba és ezek ne zavarják meg az örömteli napot és a meghitt pillanatokat.

Szívesen ülünk le bármikor teljesen kötetlenül beszélni az esküvőtökről, megosztjuk veletek sok éves tapasztalatainkat, és reméljük sokat segíthetünk akár fotós, akár egyéb kérdésekben.



Különlegesen gyors leadási határidők

Mi nem fogunk megváratni

Számunkra alapvető elv, hogy ne kelljen hónapokat várni fotóinkra, fotókönyvünkre, hanem mihamarabb láthassák és lapozgathassák házaspárjaink esküvőjük fényképeit. Ezért úgy osztjuk be munkaidőnket, hogy az esküvőt követő napokat csakis a képek feldolgozására, kidolgozására szánjuk. Célunk, hogy a zárt webgalériát 10 napon belül megnyissuk és ezután máris nekilássunk a fotókönyv szerkesztésének. Így lehet, hogy még csak épphogy visszatértek a nászútról és máris nézegethetitek a képeket, megmutathatjátok másoknak is esküvőtök varázslatos pilanatait.




Retusálás minden átadott fotón

100% Prémium minőség

Fotósként munkánk fontos részét képezi a képek jó érzékkel történő elkészítése, elkapva a megfelelő pillanatot a megfelelő technikai megoldással, de ezzel még közel sem végeztünk, hiszen a képek kidolgozása teszi igazán teljessé a végeredményt. Végtelenül maximalisták vagyunk, minden egyes átadott fényképpel egyenként foglalkozunk, precíz utómunkát hajtunk végre rajtuk, mely során rengeteg dolgot finomítunk és tökéletesítünk. Sőt ha elkészültünk a fotókkal egy gondosan kiválasztott gyűjteményből megalkotunk fekete-fehér verziókat is, melyek szintén újabb izgalmas összhatást nyújtanak.




Pár érdekes szám

Statisztikát készítettünk és igencsak érdekes adatokat kaptunk, amikből kiderül, hogy milyen komoly tartalom is van az esküvő fotózás munkánk mögött.

5.950 munkával töltött perc

85.753 egérkattintás

64.615 egérgörgetés

195 GB tárolt állomány

4.940 Tárolt fájl



Zárt webgaléria

Távolságok nélküli album

Az esküvői fotókat sokszor a család és a vendégek csak részben vagy végül egyáltalán nem is láthatják a távolság vagy a lehetőség hiánya miatt. Ezért alkottuk meg a webgalériát, ahova felkerülnek az elkészült fotók, melyeket bárki megtekinthet, akinek a párok megadják a belépési adatokat, hiszen természetesen a galériát jelszó védi. Sokszor mi magunk készítünk egy tájékoztató kártyát, melyet a vacsora alatt szétosztunk a vendégek között, (ha a pár is szeretné ezt), így nem kell attól tartani, hogy valaki nem látja majd a fényképeket.



Egyedi tervezésű, minőségi fotókönyv

Kézzel fogható különleges pillanatok

A mai világban már szinte minden digitális, amit a fotók sem úsztak meg. Persze szépek a fényképek a monitoron nézve és persze sokszor kényelmesebb őket így kezelni, feltenni közösségi oldalra vagy elküldeni emailben, de közel sem nyújt akkora élményt és lehengerlő hatást, mint egy csodás fotókönyv, melyet kézbe vehetünk, érezhetjük kötését, a lapok textúráját és a fényképek csodásan mutatnak benne.

Mi szeretjük átadni ezt az élményt épp ezért nálunk jár minden párnak az egyedi tervezésű fotókönyv. Minden esetben egyedileg tervezzük meg a könyvet, így garantáltan nincs két egyforma és csak akkor kerül nyomdába ha mindannyian tökéletesnek érezzük. A könyvek ráadásul magas minőségűek és széles választékúak, így sosem okoz gondot a megálmodott könyv létrehozása. A könyvekről a ….. oldalon láthattok képeket és sok információt.




Mi vagyunk az Artbalance stúdió!

Minőség, megbízhatóság, rugalmasság.


A fotózás nem csupán mindennapi hivatásunk, de életünk mozgatórugója is. Megfűszerezi napjainkat, a legjobb teljesítményre és folyamatos megújulásra sarkall, rengeteg pozitív élményt nyújt ügyfeleink elégedettségén, örömén keresztül.



Barbara

Mottóm: Az életet nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzetünk.

Sokszor mondják rám, hogy tipikus kos vagyok, fejjel a falnak, azért ez szerintem nem egészen igaz. Legtöbbször alaposan körbejárom a dolgokat, megfontoltan döntök és maximum csak utána jön a falfejelés. :) Ez csupán annyit tesz, hogy kitartó vagyok és ha valamit elkezdtem végigcsinálom, bármi áron elérem a célt. Persze ennél sokkal bonyolultabb személyiség vagyok, egy fotós és egy háziasszony keveréke, némi maximalizmussal, humorral, kitartással és iróniával, fűszerezve.


Barnabás

Mottóm: A fotós szeme olyan dolgokon is megakad, amin másoké tovább siklik.

Biztosan nem én vagyok az egyedüli, akinek élete során több munkahelye és mellette több hobbija, kedvenc sportja volt, vagy van jelenleg is. Azt gondolom, ez nagyon is kell ahhoz, hogy az ember magára találhasson és pontosan tudja, mikor jár a neki legmegfelelőbb úton. Kellenek a sikertelen próbálkozások, a kudarcok és minden olyan dolog, amit igazán nem úgy terveztünk, de végül komolyan megformálják és alakítják életünket és személyiségünket. Én elmondhatom, hogy megtaláltam azt, amiben ki tudok teljesedni, ráadásul mindezt egy különleges csapattal közösen tehetem meg.


Béla

Mottóm: Végletekre törekszem, célom, hogy olyan módon mutassam be a személyeket, eseményeket, érzelmeket, ami egyszerre meghökkentő és érzelemtől fűtött.

A fotózás a kedvenc időtöltésem és szenvedélyem. Mindig az új perspektívákat keresem. Minden egyes feladatot kihívásként kezelek és maximális erőbedobással végzek, hiszen egy-egy fotóval egy megelőlegezett bizalmat kell igazolnom és ez a legnehezebb és legmegtisztelőbb feladat is egyben. A fénykép ugyan fizikai valójában csak egy pillanatot örökít meg, de amikor újra és újra elővesszük felszínre törnek a mögötte rejlő érzelmek. Azt szeretném, ha a fényképeim által ezeket sikerülne közvetíteni, legyen szó esküvőről, portréról vagy családi fotókról. Hiszem, hogy egy vidám, romantikus és szerethető világban élünk, amit ugyan néha szürke fellegek árnyékolnak, de olyankor rápillantunk egy-egy fényképre és az emlékek által újra kisüt a nap. Én ezért vettem kezembe a fényképezőgépet.

Kapcsolat

Ha bármiben segítségedre lehetünk, fordulj hozzánk bizalommal!

Elérhetőségeink

Keress Minket telefonon vagy emailben a hét bármely napján.





  • Budapest, 1116 Sípos Pál utca 5.

Közösségi oldalaink

Aktualitások és érdekességek, ami stábunk körül történik.

Írj Nekünk!

Scroll to Top